Meghan Markle ezért nem lesz soha A koronában
A nagysikerű sorozatot jegyző Peter Morgan elárulta, miért nem fogja feldolgozni Harryék románcát és a Megxitet.
A nagysikerű sorozatot jegyző Peter Morgan elárulta, miért nem fogja feldolgozni Harryék románcát és a Megxitet.
Az alkotók a fiatalokat szeretnék megszólítani vele.
Egy 270 kilós középiskolai angoltanár bőrébe bújik, sokak szerint Oscart is érhet az alakítása.
Az amerikai színész és filmrendező Kijevbe látogatott, és ott hagyta az Oscar-szobrát a háború végéig. Zeleneszkij pedig a „Szolgálatért” érdemrenddel tüntette ki.
A színésznő az Instagramon azt írta, nagyon régóta vágyott már gyerekre.
Charles Dickens klasszikus története ezúttal vígjáték formájában elevenedik meg. Itt a Spirited trailere.
Kilenc év után a Netflixen tért vissza sokak kedvenc dán sorozata, a Borgen. A politikai dráma világszerte felüdülést hozott a cinikus politikusokból kiábrándult tévénézők millióinak, első sorban Birgitte Nyborg alakjának köszönhetően, aki kezdetben kellemes alternatívát nyújtott a létező kormányfőkkel szemben. 2022-re azonban az egykor idealista miniszterelnököt is kikezdik a riválisok és a hatalom, a legnagyobb csata azonban saját magával szemben vár rá.
Szerinte a modern filmesek alig várják már, hogy kihaljon a szuperhősös műfaj.
John Major után Tony Blair is jelezte: a Netflix veszélyes játékot játszik.
Még messze nem tudni, mikor és hogyan ér véget a háború, de már elkészült az első egész estés dokumentumfilm az Ukrajnában zajló orosz invázióról. Jevgenyij Afinyevszkij megrázó filmje épp azt mutatja meg, amit az orosz álhírgyár megpróbál elrejteni: a „nácitlanítás” jegyében öldöklő orosz katonák civil lakosság ellen irányuló szisztematikus támadásait, és a hétköznapi emberek helytállását a legembertelenebb körülmények között is. A Szabadság tűz alatt – Ukrajna szabadságharca című film az év talán legfontosabb filmje lett. Magyarországon járt a rendező és egy édesanya, aki túlélte az Azovsztal ostromát.
Világszerte heves vitákat váltott ki Janne Teller Semmi című regénye, amelynek egzisztenciális válsággal küzdő kamasz szereplői drasztikus eszközökkel igyekeznek bizonyítani az élet értelmét. A könyvből készült film azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mivel pont azt nem sikerül átfogóan bemutatnia, ami a lényeg lenne: a gyermeki lélek komplexitását.
A csütörtöktől vasárnapig tartó Filmünnep keretében már 1100 forintért is lehet filmeket nézni, de egyéb programokkal is várják az érdeklődőket.
Minden idők legsikeresebb filmjének már 8 éve ígérgetik a folytatását, de most már tényleg pillanatokra vagyunk tőle.
Kit Connor korábban kikelt az ellen, hogy a szexualitásáról spekulálnak, most azonban kénytelen volt színt vallani.
Kevesebb olyan hollywoodi szupersztárt találni, aki nem szerepel az Amszterdam című filmben, mint aki igen. Az Amerikai botrány és a Napos oldal rendezőjének új rendezése az év filmje is lehetett volna.
A Disney+ streamingplatformra terveznek egy új sorozatot a világjáró régészprofesszorról.
A könyvéből Nora Ephron rendezte a filmet 2009-ben.
Az egymilliós követőtáborral rendelkező influenszer szomorúan üres élete; egy leszbikus szerelem a koncentrációs táborban; az írni-olvasni nem tudó iraki menekült, aki magyar állampolgár szeretne lenni és a szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolásának története – felforgató, mélyen elgondolkodtató és helyenként csodálatos filmekkel érkezik a kedden induló Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Íme kilenc film a programból, amit szerintünk kár lenne kihagyni.
Tavaly nyáron derült ki a betegsége, de a kezelés mellett forgatott is.